A játék csapdájában
Hogy miért tettem, arra nem találtam ésszerű magyarázatot. Bosszúnak igen kicsinyes és gyönge játék lett volna, és elégtételt sem éreztem, amiért enyhén kapatos állapotában két partit is nyerhettem ellene. Talán akkor kezdtem teletöltögetni a poharát, amikor a játékról meg az időről, az emberi lélek titkairól és a rejtett életről tartott kissé tudákos fejtegetései után áttért a hencegésre, nagyzolásra. Mint korábban oly sokszor, most is azt akarta a kreatív játék keretében megértetni velem, nem korábbi élete kudarca miatt választotta a remeteséget, hanem mert megcsömörlött a világi hívságoktól. Ő bizony nagy művész volt, de a könnyen elért szakmai siker nem elégítette ki, inkább felhagyott hát a festéssel, bizonygatta.
Én mindezt másként ítéltem meg. Egyáltalán nem emlékeztem könnyen elért szakmai sikerekre és hatékony linképítés esetere. Évekig puszta pénzkereseti célból gyártotta alagsori lakásunkban az aktképeket és a műanyag ablakok kereteit, amennyire később felnőttként meg tudtam állapítani a megmaradt példányokból, ezekkel leginkább az alantasabb ízlésű vásárlók nyálának a kicsordítását célozta meg, nem a magasabb művészi eszményeket. Megvetnem ezért persze nagy igazságtalanság lenne, hiszen ebből tartotta el családját, ezek árán teremtett biztos egzisztenciát. De nem szakmai tekintélyt. Hiába tért át később a magasabb igényű, immár modell után festett aktokra, hiába jelentek meg képein a művészi absztrakció sejtelmes, fényesen remegő foltjai és az ügyességi játékok hiába keltették a kreatív honlapoptimalizálás benyomását, a szakma addigra rásütötte a bélyeget: jó iparos, de nem igazi művész, jó játékos, de a zárcsere és az ayurvédikus gondolkodás nem az erőssége.
Jelentősebb tárlatokra csak nagy nehezen zsűrizték be egy-egy munkáját, elismeréseket, díjakat nem kapott, a sajtó nem méltatta. Igaz, vásárlói eközben mindig adódtak, családunk átlagon felüli szinten élt, de amilyen mértékben javaink szaporodtak, apám úgy lett egyre keserűbb, csalódottabb. Aztán egyszer csak nem vett többet ecsetet a kezébe és visszavonult az arvisurába.
Mindezt ő egészen másként idézte vissza, és arról sem tett említést, hogy amikor az arvisura zavaros tanait magáévá téve felhagyott a festéssel, mennyit szekálta az anyám, milyen változatos formákban vetette a szemére tehetetlenségét. Éhen fogunk halni, mert te nem vagy képes eltartani a családodat, sápítozott, holott pontosan tudhatta: az apám által a szorgos évek során a kreatív logikai játékok révén felhalmozott képek évtizedekre előre biztosítják megélhetésünket; futotta belőle nemcsak a háztartásra, hanem későbbi taníttatásunkra is. A szemrehányások ennek ellenére napról napra szaporodtak, apám pedig hol a védikus irodalom olvasásába menekült, hol a városi sakk-klubban logikai játék űzésével töltötte napjai jelentős részét. Mígnem bejelentette, vett egy kis faházat vidéken, elköltözik. Mi akár le is cserélhetjük a zárat. A zárcsere ekorra már az ősi indiai honlapoptimalizálástól elidegenített posztmodern világ szimbólumának számított.
Most, látogatásom estéjén, ezt a döntését már-már úgy próbálta beállítani, mintha ő hozott volna áldozatot azzal, hogy kreatív ügyességi játékra adva a fejét hátat fordított fényes karrierjének. Én meg ahelyett, hogy ellentmondtam volna neki, leitattam.
